Fürj mozzarellával töltve

Hozzávalók 4 fő:
• 8 konyhakész fürj 
• 2 mozzarellagolyó
• 5 evőkanál tisztított napraforgómag
• 2 evőkanál szárított majoránna
• 2 tojás
• 6 dkg vaj
• 2 dl húsleves kockából

A körethez:
• 4 burgonya
• 4 alma
• 3 tojás
• 5 dl tej
• 10 dkg sajt
• vaj a formához

Elkészítés:
A fürjeket megmossuk, kívül-belül bedörzsöljük sóval és borssal. A mozzarellát lecsepegtetjük, kisebb darabokra vágjuk. Megpirítunk 4 evőkanál napraforgómagot, és azonnal tálba borítjuk. A napraforgót, a mozzarellát, a majoránnát, a tojásokat botmixerrel addig keverjük, amíg egynemű masszát kapunk. Sóval, borssal ízesítjük, és a fürjekbe töltjük. A nyílást fogvájóval betűzzük. A sütőt 200 C fokra előmelegítjük. A fürjeket mellükkel felfelé tepsire rakosgatjuk, és kisebb darabokban rászórjuk a vajat. A sütőben 50 percig sütjük, de 10 perc után aláöntjük a húslevest. Eztán 30 perc múlva rászórunk 1 evőkanál napraforgómagot, és befejezzük a sütést.
Köretként almás krumplirakottast készítünk, ehhez meghámozzuk a burgonyát, és vékony szeletekre vágjuk. Megmossuk az almát, magházát kifúrjuk, és az almát szintén karikákra vágjuk. Kivajazunk egy kisebb tűzálló tálat, és cserépszerűen (kissé egymásra csúsztatva) felváltva belefektetjük a burgonyát és az almát. A tojást elkeverjük a tejjel, ráöntjük az almás burgonyára, megszórjuk a sajttal, és a fürj után a sütőben kb. 25 percig sütjük.

Jó étvágyat!

Receptek

t recept

Hivatalos adataink

Buzsik Attila őstermelő
Telephely: 4465 Rakamaz, Akácfa u. 12.
Nyitvatartási idő: nincs, átvétel előre egyeztetett időpontban
Telefonszám: 06 30 262 7155
Őstermelői igazolvány száma: 1929296
TIR szám: 8656751
Adószám: 58891863-1-51
 
Buzsikné Lukács Györgyi egyéni vállalkozó
Telephely: 4465 Rakamaz, Akácfa u. 12.
Nyitvatartási idő: nincs, átvétel előre egyeztetett időpontban
Telefonszám: 06 70 414 81 67
Nyilvántartási szám: 39298482
Adószám: 66801977-1-35
Bank: OTP bank 
Számlaszám: 11773384-00194239-00000000

 

Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k (sütik) alkalmazásába. Amennyiben nem egyezik bele, kérem zárja be az oldalt. Bővebben